2011. december 14., szerda

x10 mini, Garis, T-mobile, 1ft! Csak 4 napig! - Jelenlegi ára: 1 Ft

A készülékT-mobile függő, Szép állapotban van, kijelzőjét fólia védi!
A készülék dobozában kerül átadásra, töltővel, adatkábellel, plusz védőfóliával, rózsaszín és fekete hátlappal! FÜLLES NINCS! De talán a 3. 5ös jacknek köszönhetően ez már nem akkora probléma.  
Bár a készülék kívülről szép állapotban van, egy kis gond szoftveresen akad vele, de szerintem ha valaki kicsit is ért az androidhoz az majd tudja ezt a hibát orvosolni.
A hiba a képen látható szöveges hiba üzenet! A története pedig a dolognak annyi, hogy mint köztudott ez a készülék nem támogatja a hivatalos android 2. 2öt csak a 2. 1est amiben sajnos nem érhető el a memóriakártyára való telepítés, amit meg a telefonra lehet tenni, lássuk be édes kevés! Ebből az okból kifolyólag a telefont rootolták (nem én) és megtoldótok app2sd-vel. Ez a hiba azóta jelentkezik! Azt az infot kaptam, hogy próbáljak meg javítást végezni rajta a  PC Companiononnal! Mivel a készüléket így is, úgyis eladó sorba szántam ezzel én már foglalkozni nem szeretnék, ezért így ahogy van adok rajta tovább! A készüléket nem én használtam, így sajnos erről a hibájáról csak most értesültem! (Akik esetleg látták az előző hirdetésem. ) A hiba üzenet leokozása után a telefon végzi a dolgát rendesen, nincs olyan amit ne nyitna meg, nem kapcsol ki, nem fagy le, a net is megy rajta rendesen (ahogy a képen is látszik). Leginkább az adatforgalom engedélyezésénél és a böngésző megnyitásánál szereti feldobni, de a beállításoknál is volt már rá példa! Én abszolút nem értek sajnos az androidhoz (Nokiás vagyok), de akkora gondja csak nem lehet, ha a telefon végzi a dolgát rendesen ezt leszámítva!!!
A garancia papír jár mellé, de a garancia csak abban az esetben érvényesíthető majd, ha sikerült az új tulajdonosának rendbe tenni a szoftverét, így felesleges beállítani vele a szervízbe, mert csak a garancia ugrik róla!
Ha bármi kérdés akad, szívesen válaszolok!!! Bármilyen futó programról szívesen készítek képet és felteszem!! Legyen az Wifi vagy bármi!!
Budapesten átvehető személyesen, kérésre postázom, de a vevő felelőségére!!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-14 01:16
. x10 mini, Garis, T-mobile, 1ft! Csak 4 napig! - Jelenlegi ára: 1 Ft

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése